Keresés

Online jegyvásárlás

A fürdő forrásai

A Római Strandfürdő területén található források igen fontos szerepet töltöttek be már Kr.e. 11-től. Ekkor kezdett el ugyanis kiépülni Aquincum stratégiai fontosságú települése a Római Birodalom határsávján, sok más katonai táborral és teleppel együtt. A tábor a nevében hordozta a hely egyik fő értékét: a szó töve az illír, esetleg kelta eredetű „Aq”, vagyis víz lehet, de az sem kizárt, hogy az „aquae quinque” szóösszetétellel állunk szemben, amelynek jelentése öt víz. A számos középítkezés egyike volt a települést ellátó vízvezeték, az aqueductus („aqua”: víz, „ducere”: vezetni) felépítése, amelyet gazdag kereskedők finanszíroztak.

A mai Római Strandfürdő medencéit tápláló források vizét szállította az aquaeductus mintegy 5 km-es távolságra délre Aquincum-polgárváros, Aquincum-canabae és az Aquincum-katonai táborok számára, 14 jelenleg ismert forrásból. A forrásokat kerámiába foglalták és föléjük cölöpökön álló épületeket emeltek fából vagy kőből, amelyek a források védelmét szolgálták, valamint a nymphák tiszteletére kiépített szentélykörzet forrásszentélyei voltak. Ezeknek a konzervált romjai részben ma is fellelhetőek. A szentélyekből kis kőcsatornákban folyt ki a víz gyűjtőmedencékbe, onnan pedig a falazott főágba. Az utolsó mellékág becsatlakozási pontjánál víztorony állt, ennek segítségével hajtották fel a vizet a fővezeték csövébe. Innen már a pilléreken álló falazott, boltíves aquaeductus tetején agyagcsövekben, 1-2°-os lejtéssel, gravitációs úton folyt le az összegyűjtött forrásvíz Aquincum felé.

Az ivóvíz tekintetében meglehetősen jól ellátott városnak a fürdőzés terén sem kellett nélkülöznie. Több fürdő nyomai is megtalálhatóak. A Rómaifürdői forrástó partján három fürdő is állt. Aquincum legnagyobb közfürdője a mai Flórián téren helyén épített nagyobb katonai fürdő volt. A helytartói palota külön fürdőszárnnyal rendelkezett. A polgárvárosi nagy közfürdő, a Forum therma romjai a mai aquincumi múzeum mellett láthatók.

Ma a rómaiak által használt források a föld alá vezetett forrásfoglalásokban törnek elő a kőzetekből: a strand területén több helyen látható aknafedők alatt vannak elzárva, innen táplálják vizükkel a medencéket.

A víz összetétele: Stabil, alacsony oldottanyag-koncentraciójú kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos langyos karsztvíz.

Vissza